Xiamen

Nanehogymár itt tátongjon köszöntő szövegnek egy masszív wc-s sztori úgyhogy következzen némi update.

Elvégeztük a második kurzust is az egyetemen, lezajlottak a vizsgák és az "évzáró" ünnepség is (emlékszünk amin egy hónapja majomkodtunk a színpadon), most is elő kellett volna valamit adni de mivel 1) 2-en maradtunk az osztályból az eredeti tömegből (5 fő) 2) a tanárok szerint gyászosan béna a műsorunk, amiben egy fél perces, nagyon béna verset kellett volna felolvasni, úgy döntöttek kihúzzák az F csoportot az előadók sorai közül. Én ennek kimondhatatlanul örültem, úgyhogy ennek tükrében egy laza másfél órás késéssel méltóztattam beesni a ceremóniára. Minden osztálynak kellett közös képet is készítenie, mindegyik osztálynál mondta a fotós hogy "húzódatok össze kicsit" nekünk bezzeg csórni kellett egy fake thai osztálytársat és egy tanárt majd nagyra felfújtuk magunkat és bezoomolt a fotós, na így lett nekünk tablóképünk. Amugy 82%-ot hoztam most eredményként, amit eléggé riszpektelek magamtól, főleg hogy otthon általában a diplomával foglalkoztam és nem is izgatott annyira az utolsó vizsga mivel nekem nem kell sehova se a jegy.
A kínai fotóművészet kirívó példáját szeretném bemutatni eme csiszolatlan gyémánt által készített kép alapján.

Áldott legyen a keze amivel 5 ugyanilyet készített, áhitatom fonjon glóriát feje fölé!

A bőröndjeinket összepakoltuk és elvittük egy thai barátnőmhöz (a képen mellettem áll) hogy ne 35 kilóval kelljen utazgatnunk, hanem csak egy fancy, csöves tesco műanyag tasival. Ezek után 31én bezsebeltük a kauciót. Szerintem a kínaiak abszolut nem vágják a kaució lényegét. Az egyik fal annyira szétrepedezett hogy szerintem 2 hét múlva már potyogni fog a festék, a helyzeten nem segített hogy felragasztgattunk metro térképed, képeslapokat, post it-okat a falra amik még egy szuper jól kikent európai falon is meglátszanának. Arról nem is beszélve hogy annyira csöpögött a csap alatti vezeték hogy mindíg ki kellett nyitnunk a vizet amikor vizet használtunk, majd utána hajolgatni kellett hogy elzárjuk. Egy leleményes főbérlő szerintem ezt is leverte volna rajtunk. Arról nem is beszélve, hogy az itteni vízrendelős rendszert rendesen felborítottuk, mert egyszer nem a 10 yuanes víztartályt rendeltünk hanem a 14 yuanest, ami annyira kiborította a vízhordozó csávókát hogy 160 yuant akart bezsebelni a cseréért. Hát, ezt mostmár akkor nem rajtunk fogja behajtani. A kauciót továbbá nem is a főbérlő adta vissza, hanem a takker. Aki legszívesebben még csak le se vonta volna a víz és áram fogyasztásunkat. Tök véletlenül amúgy elfelejtettük visszaállítani az internet eredeti jelszavát (az újat megtoldottuk egy 1-essel a végén, rettentő fantáziadús és abszolút kitalálhatatlan variáció), de miután heteken át tojtak ránk amikor nekünk volt valami bajunk, most mi is elfelejtettünk megemlíteni az új jelszót. Gonosz, de nyehehehe, és annyira nem nehéz nekik se visszaállítani.

Most Xiamenben vagyunk, Kína egyik legszebb tengerparti városában (ami elég szomorú tény). A város tényleg nagyon szép, elég modern és tiszta, a közlekedés is nagyjából jól működik (dudálás helyett villognak, lassan vezetnek, a taxis rád szól hogy kösd be magad, nem pöfékel egész úton az orrod alá miközben ordítva telefonál, szóval egy merőben új Kínát láthattunk) és mindenki borzasztóan kedves és udvarias, ami talán a legmegdöbbentőbb. Amikor megérkeztünk valamikor este, a taxis felhívta a saját mobilján a szállót (az enyém vmiért nem enged hívást indítani más tartományban) és "külföldi jóbarátok"-ként hivatkozott ránk, nem derogáló "laowai"-ként ahogy a kínaiak 99.9%-a. A szállás *khm* "menedzsere" ki is jött elénk és elvezetett minket az este kicsit aggasztóan sötét környékre ahol a szállásunk fekszik. Persze mint minden kínai tök felkészületlen volt, úgyhogy első nap egy másik szobában kellett aludnunk, ami annyira ocsmány volt, hogy úgy döntöttünk ha a másik szoba is ilyen ratyi, mi húzunk az Ibisbe. Így utólag belegondolva azért sokban a környék esti fényben megjelenő szimpátia indexe befolyásolhatta a véleményünket. Szerencsére a második szoba sokkal jobb volt, kb még saját fürdőszobánk is van úgyhogy visszalopta a hely magát a szívünkbe.

Azért a strand elég undi. Először csak az tűnt fel hogy nincs senki a parton, meg is kérdeztünk egy vitorlás üzletet hogy ez magánstrand, vagy halász kikötő, vagy szabad-e úszni oder was. Mondta hogy persze, mi meg örültünk hogy nem Qingdao-ba mentünk mert ott Swen tapasztalatai szerint dugig van a strand. Aztán végülis lehetett benne fürödni, csak néha bezavart 1-1 zacskó, egy flakon, estefelé meg már pár fa léc is. Közben versenyszerűen forogtak a mennyasszonyok a parton a kamerák előtt, mintha valami giccspartit akarnának megnyerni.

Az ott egy angyal

Bőven van miből ihletet meríteni a majdani esetleges közös házassági fotóalbumot illetően

Tegnapelőtt aztán elmentünk itt egy szigetre, ami arról híres hogy az angolok és franciák építettek rajta házakat és hogy ki vannak tiltva róla az autók. NAMOST a hajóúton odafelé már láttunk 1-2 kínait a szemétjét a tengerbe dobni, miközben mindenhol tök üres kukák álldogáltak. A szigeten meg habár benzines kocsik valóban nincsenek, elektromos golfkocsik annál inkább amik ha lehet még idegesítőbbek mert k halkak, a hátad mögé osonnak észrevétlenül és csak ekkor dudálnak rád teljes erőből. Mindegy, a szigeten találtunk egy tök jó strandot, körbe volt véve a vízben hálóval úgyhogy szemét nem juthatott be (ettől függetlenül jól belerúgtam egy kocsikerékbe ami jó régóta már ott lehet, tekintve ugye hogy a szigeten nem lehetnek kocsik). Ez tök jó is volt, addig ameddig egy szimpatikus kínai nagycsalád le nem telepedett mögénk, pontosabban egy egyszemélyes napraforgó manufaktúra aki nem gőzte hámozni azokat az istenverte magokat és persze a héjaikat teljes erőből köpködni. A helyzet akkor tetőzött amikor egy másik család 5 centire mellettem kezdte el pisiltetni felnőtt embermagasságból a gyerekét. Az hagyján hogy mégcsak nem is a végtelen homok fölé emelte amibe valahogy még el lehetett volna tüntetni a pisit, hanem a beton és a saját, keresztelőbe illő ruhájára (mármint a babáéra). Ekkor úgy döntöttünk hogy fújolva és mérges tekinteteket vetve elhagyjuk a helyszínt.

Tegnap a mi tengerpartunkon aztán elindultunk kagylókat keresni, találtunk is párat a sok hulla hal közt. De erről írtam facebookon, most had ne húzzam fel magam még egyszer. Najó, de:

Ez a rettentő szennyezs őszintén szólva nálam kiverte a biztosítékot, és kicsit szembesített a gazdasági növekedés valódi árával. Addig ameddig az emberek magukat mérgezik, és szmogos nagyvárosban élnek magukat szivatva, az nem hat meg túlságosan (jó, de, persze, de azt máshogy fogja fel az ember, nincs az arca előtt a természeti veszteség). A légszennyezettség is persze borzalmas, és sok más természeti hatása is van, de az hogy halak döglenek a tengerben (még csak nem is állóvízben hanem egy folyamatosan tisztuló környezetben) és az emberek erre sz*nak, sőt, nem elég hogy a gyárak és hajók ide ürítik az összes mocskukat, muszáj még a kólás flakont is utána dobni mert akkor én leszek a jani, na ez húz fel. És hogy a gazdasági növekedésre fogják hogy "ez az ára", meg a kormányra hogy "ők nyomják a gyors építkezéseket", és a külföldiekre, hogy ők szolgáltatják a "demandot" amit Kína csak teljesít. Ez szerintem mind hülyeség, és röhej, hogy egy ezeréves, álszentül büszke nemzetben az az elfogadott hogy a legszebb tengerparti városukban nem lehet vízbe menni vagy bármi tengeri herkentyűt enni (legalábbis én tuti nem fogok) mert annyira igénytelenek. Undorító, és habár eddig sokminden apróság zavart a mindennapokban és a viselkedésükben, elfogadtam és toleráltam mondván ez a kultúrájuk része, attól hogy nem az enyém nem feltétlenül rossz, de amióta ezt láttam nagyon megváltozott a véleményem. Azt hittem csillapodni fog a mérgem, hát ezek szerint nem.

Wc-nk legújabb kalandja

Megint eldugult. Öntöttünk belőle kínai teszkós csőrohasztó port ami mindent szétmar, az se segített, gondolom a portás bácsika vasárnap meg extra későn jönni fel pumpálgatni úgyhogy vettünk magungnak a bótban egy pumpát, megszereltük a cuccot és egyböl ment is. Amit meg lehet oldani megoldjuk mi, na, úgyhogy remélem ez lesz az utolsó shanghaios wc sztorim.

Na a wc ügy úgy tűnik sikeresen megoldódott, amikor már itt volt a pasi onnantól kezdve mentek a dolgok, és csak egy hatalmasat csulázott a fürdőszobánkban. Aztán elvileg baromi olcsó és szimpi szállást is találtunk Xiamenbe, megjött a confirmation email stb szóval fingers crossed, ezek után felhívtak a közelben lévő boltból hogy megjött a 39-es cipőm ami nem volt nekik múlt héten, én meg már lemondtam róla mert mondom inkább spórolok Xiamen-re, de ha a szállás annyi lesz amennyi akkor simán belefér és amúgyis meghatottak hogy tényleg felhívtak, abszolut nem gondoltam volna.
Szóval kikerekedett azért ez a nap (mármint egy nőn mindig sokat dob egy új cipő :)), csak meg kellett írnom az előző bejegyzést a rossz kedvemről és tádá. Ja meg aludnom kellett egy órát, mint egy nyűgös ovis.

Rant

Najó najó írok még egy posztot, de csak mert nincs kedvem dipit írni és az időjárás olyan kelleme(tlen?)s illumált állapotot idéz bennem hogy úgyse tudok semmire se figyelni.

Egyrészt nincs sok időm amit blog írásra tudnék fordítani, másrészt nem is történik sok minden, talán ezért tűntem el kicsit, bocsi. Minden napunk úgy néz ki hogy felkelünk, elindulunk suliba, előtte még veszünk a bejáratott néninknél egy fura virslis palacsintát (annyira jó, ahogy meglát minket a hídon jönni lefelé mint a puskagolyó nekilódul és már tekeri is a palacsintát "cak kici cípősszel"), aztán 4 óra vár ránk amiket frankón nagyon élvezek, néha még délután is van valami szuperérdekes kultúra óra (kalligráfia, festészet, mindegyikhez elképesztő tehetséget és kitartást mutatok - NOT) délben eszünk valamit, szundítunk egy órát és éjfélig én írom a dipit (persze ez a kijelentés nagggyon erős túlzással és sok-sok instagram szünettel igaz csak). Mindehez hozzájött még az augusztus elején kezdődött munkám ahova igyekszem kb hetente egy cikket írni, eddig egy jött össze (amit mégcsak le se adtak, de állítólag király lett, just sayin') de most most interjúkat is kéne hozzá készíteni helyi kínai cégvezetőkkel. Ma találkoztam is egy ilyen interjúalannyal, egy power women bor üzletasszony európai kontaktokkal, tök jó lett volna ha nem tévedek el 40 fokban és érkezem halál izzadtan az irodába (rossz címet adott meg a nőci, konkrétan 200 házszámmal odébbit, thx), majd kiderül a helyszínen hogy nem angolul lesz az interju hanem kínaiul, yiss, még jó hogy felvettem mert néhol masszívan bebambultam. Mindegy, ezek még a legjobb elfoglaltságok, és igyekszem nem arra gondolni hogy másodszorra is eldugult a wc-nk, ráadásul nem miattunk, hanem gondolom az egész ház vezetékei úgy vannak összekötve, hogyha valaki valahol eldugítja, akkor nem folyik egyszerűen tovább a cucc. Namost azt nem értem hogy miért már megint én vagyok az egyetlen akinek eszébe jut hogy szólni kéne. 25 emeletes a ház, MINIMUM még egy lakásnak tuti hasonló gondokkal küzd, de  nem, a portás bácsi tőlem hallott a problémáról először. Ezen a tehetetlenségen és a leszaromságon annyira kivagyok, hogy már most hogy szóltam eltelt legalább 2 óra és még mindig nem megy. Addig egyszerűen nem történik semmi, ameddig nem mérges az ember, aztán bezzeg nanáhogy elkönyvelnek paraszt külföldinek aki csak pattogni tud ha mégis sarkára áll az ember. A "mindjárt felmegy valaki megnézni" nekem nem 2 órát jelent, hanem "mindjárt"-at. A másik dolog ami végtelen boldogsággal tölt el, hogy szeptemberben Xiamen-be mennénk, de szállást képtelenség találni. Eddig 3 honlapon próbáltunk lefoglalni 4-féle szállást, mindegyiket lemondták olyan abszolút elfogadható kifogással hogy "ja akkor mégsincs szabad szobánk" vagy "hupszi az egész hotel renoválás alatt van" (miért nem írják ezt ki, szerintem naponta 50 emailre válaszolhatnak így ahelyett hogy ezt a piszlicsáré információt odabiggyesztenék a kiírásuk mellé) vagy a kedvencem "ja a mi hotelünk nem tud külföldieket fogadni, nincs olyan qualification-ünk" hát akkor meg mit keres a hotelük egy nemzetközi weblapon?! Mindezt persze úgy, hogy el kell küldeni a foglalási pénzt, de a foglalás csak akkor lesz érvényes ha a hotel az jóvá hagyja, ami általában 1-2 napba telik. Ezzel persze veszítünk mindig 1-2 napot, úgyhogy már 1 hete foglalgatunk feleslegesen, egyre telik az idő és fogynak az olcsó helyek. Az eszem megáll. Nem tudom mi történt ezzel az országgal az elmúlt 2 év alatt, de az biztos hogy nem a javára fejlődött.

Update: jött egy bácsi pumpával és elhárította a kakasztrófát, so i got that going for me.

Szucsou

Na akkor írok egy kis blogot mert nem akarok foglalkozni a diploma írással és mert. Elképesztő, szinte fizikailag is mérhető az a taszítóerő amit a 'Master Arbeit' mappa vált ki belőlem, akkor venném a legnagyobb hasznét ha áramot is tudnék belőle cisnálni..

Hűha jó sokminden történt a múltkori bejegyzés óta, többek közt véget ért az első itt töltött hónapunk és ezzel együtt a kurzusunk első része. Ezt muszáj kínai módra megünnepelni úgyhogy az egész osztály előadott egy 5 perces monkey show-t, amiben két thaiföldi osztálytársammal azt játszottuk hogy járkálunk a parkban és kérdezősködünk hogy "ők mit csinálnak?" tai chi-zó, földre karaktert rajzolgató és táncoló emberektől, majd a végén mi is beállunk dzsesszelni és közösen azt kiáltjuk hogy "Kínában élni olyan jó!". Kicsit ovis volt, na, főleg hogy két 40 év körüli osztálytársunk is volt, de poén volt azért. Kaptunk a végén egy kis vörös könyvet is (nemazt), én büszke 90% KÖRÜLI (maradjunk ennyiben) eredményt értem el.

Mivel 2 hete rendesen *khm* félreterveztük a suzhou-i kirándulásunkat és egy nappal a tervezett elutazás előtt jutott eszünkbe hogy hopp nem ártana szállást foglalni és vonatjegyet venni, mindemellé bejött egy (fake) dupla tájfún riasztás úgy döntöttünk hogy najó, megint a kínai isten nyert és nem mozdulunk ki Shanghaiból. Helyette elmentünk egy múzeumba amit minden oldal nagyon dicsért, engem főleg a leírás azon része fogott meg hogy "ingyenes" és "7 szintes" és "légkondicionált, ezenkívül az instagram feedjüknek lelkes követője vagyok és égtem a vágytól hogy én is csinálhassak új fészbuk profilképet a furcsa, műanyag lógó csöves szobájukban (és végül így is vala). Nos a múzeum valóban ingyenes, a 7-ből 6 szint ingyen bejárható, csakhogy ezeken a szinteken nincs semmi. Ugyhogy beálltunk a sorba hogy kiváltsuk a jegyünket a Cartier óra kiállításra, majd büszkén lobogtattuk a shanghai diákigazolványunkat hogy kaphassunk 50%-os diákkedvezményt. Namost szerintem a diák az diák, eddig csak az osztrákok voltak akkora nyommerek hogy a 'diák' fogalmát leszűkítették a 26 éven aluli korosztályra, de legalább ez általában senkit nem érdekelt Bécsben. Ebben a múzeumban bezzeg megkérdi a kasszás hogy BA tanulók vagyunk-e, én meg büszkén cáfolom hogy ó dehogy, mi már lassan mesterek leszünk. Erre asszongya akkor nem jár a kedvezmény. Erre én meg bejátszom a hülye külföldi kártyát, aki azt se tudja milyen tökéletesen eltérő kínai kifejezéseket dobál, és kijavítom hogy ja de mégis BA tanulók vagyunk, hát haggyonmá! Egy akkor kacsintással mondtam mindezt hogy ember nincs aki bevette volna hogy valóban csak félremondtam hogy mit tanulunk, de a kínaiakból olyan szinten, szinte genetikailag hiányzik mindenféle humor és szarkazmus érzésük úgyhogy sikerült totálisan összezavarnom a mondanivalómmal és az arckifejezésemmel. Egy ekkora baromság miatt hogy az MA tanulóknak nem jár kedvezmény (ami mellesleg nincs is feltüntetve a diákin, legalább az egyetem szemszögéből minden diák egyformán számít diáknak) már csak dacból is követelni fogom a nekem járó plusz 10 yuanemet. Na. Amugy a kiállítás fun volt, lehetett fozótni, jók voltak a fények, és hála a nagy tereknek (és a kultúra fogalmának való szelekciójának a kínai körökben) köszönhetően relatív kevesen voltak, igazi felfrissülés volt ez a mindennapi nyüzsiből.

Azóta még annyi történt, hogy mivel VPN nélkül csak kb csak az Instagramot tudom elérni ezért folyamatosan azt bújom, így amikor a múzeum posztolt egy versenyt, hogy az első 20 kommentelő meghívást nyer a most következő pénteki kiállításmegnyitóra, én természetesen reflexből ott voltam nem hogy a top 20-ban, hanem lazán a top 5-ben. Úgyhogy pénteken fancyk leszünk, megyünk vörösszőnyegre kaviárt enni és ingyent piát csórni. Gondolom amúgy nem lesz semmi extra, de azért nagyon örülök hogy "nyertem".

Suzhou-t is bepótoltuk amugy, és időben jobban is kijött mintha múlt héten mentünk volna. Vasárnap indultunk és hétfőn jöttünk, mert aznap a suliban csak regisztráció volt amit mi már egy hónapja megcisnáltunk, illetve vasárnapról hétfőre kb fele annyiba kerülnek a hostelek hihi.

Suzhou irtózatosan nagyon tetszett, mindenkinek ajánlom aki Shanghaiba jön hogy feltétlenül tegyen egy kis kerülőt, többek közt mivel csak alig egy órányira fekszik innen. Persze eszméletlenül meleg volt, esküszöm azt hittem hőgutát kapok, de első nap szerencsére hamar "találtunk" egy hatalmas pagodát (a város közepén - nem volt túl nehéz megtalálni) ahová azonnal bemenekültünk és túléltük a délutáni hőség horrort. A körülötte lévő kert is gyönyörű volt, a legjobban az tetszett hogy alig voltak benne kínaiak, akik pedig mégis azok kacsákat etettek vagy pipáztak, mindenesettre nem ezerrel fotóztak és turistáskodtak hanem élték a mindennapi életüket.

Zucker szemetes - om nom nom

Furcsa nadrágos épület

Ő köszöntött miután beléptünk

Esztán elmentünk az általam választott helyre (mindenki válaszhatott 1 must-see helyet), méghozzá a suzhou-i selyem múzeumba. Szerintem nem volt ingyen, de minket beengedtek ingyen (vagy csak fostak pénzt kérni külfödiektől), annyira low budget volt a hely hogy mozgásérzékelős lámpák kapcsolódtak be ha egy vitrin (nem szoba) elé léptél és még a legkisebb kis béna tű is csak egy utánzat volt, eredeti cuccokból csak 1-2 Qing kori (tehát relatíve "új") ruha darab volt kiállítva. A legkirályabb az egészben, amiért totálisan megérte ide eljönni az élő selyemhernyók voltak. Annyira baromi jók voltak, még most is teljesne odavagyok. Ott eszegettek egy tálon, tök nyugisan, aztán amikor felemeltünk egyet tökre bevadultak hogy "hééééééééémáááááár". Najo ez ott biztos viccesebb volt. Tökre olyanok mint egy selyem gombóc, egy izmos ideges éhes kis selyemcsomó. Az etető szoba mellett egy tradicionális kínai házba lehetett bemenni, volt kertje is ahol nőtt az eperfa levél amit aztán a selyemhernyóknak adtak. A következő szobában meg még szőttek is az itt "termelt" selyemmel! Elképesztő!

Creepy bábú néni

Wut

Másnap eltévedtünk körbejártk Suzhou híres kanálisait és betértünk minden légkondicionált helységébe, legyen az bolt, étterem, kocsma, lakás. Végül kilyukadtunk az "Oroszlán kert"-jében ahol minden volt csak hűvös nem, de azért nem volt rossz. Szegény Swen már nagyon kivan az állandó fotózásomtól, de a hely nagyon adta magát. Na, ennyi, este aztán haza speed train-eztünk.

Zenei aláfestés következik:

Rák rák rák

Elég király napokat zártunk úgyhogy most kedvem támadt felvágni blogolni kicsit!

Holiskezdjem, holiskezdjem, mondjuk ott hogy végre, két gyötrelmesen hosszú hét után sikerült tv-t csiholnunk, vízadagolót szerveznünk, vízszámlát rendezni (hosszú, hagyjuk), régi kunmingi spanokkal találkozni, lehet végre halakat etetni itt jobboldalt a blogon és még Swennek is sikerült kávét és kávéfőzőt találnia. Most lettünk csak teljesen készek a beköltözéssel, ugyhogy igazából ez is volt az első 'mindennapi' hetünk Shanghaiban.

Egyet tippelhettek honnan sikerült kávéfőzőt (najó, nevezzük inkább 'kávényomónak') szerezni - igen, a zikeából. Méghozzá tök ugyanazt amit karácsonyra adtam Swennek, de ez nem tört el 2 nap után. Az itteni IKEA amugy tök jó, ugyanolyan mint otthon, csak tele van hangos kínaiakkal, de igazából még ezt is elviselem egy vállalható kávé és húsgolyók mellett. Vettünk amugy egy cheesy kaspót, ne kérdezzétek hogy fogjuk haza vinni, de le volt értékelve 10 yuanre (350ft), és a lovacskákba áldást hozó karakter van beleírva, hátszóval na, szerencsétlenség lett volna ott hagyni. Virágot nem vettünk bele, ennyire hosszútávú berendezkedésre azért nem készülünk fel (igazából csak sokkal drágábbak voltak).

Ezenkívül találkoztunk régi kunmingi barátokkal, magyar expat Sz.-dal és kínai barátnőjével. Sajnos elég soká tudtunk csak találkozni mert mindig annyi volt a tennivaló a lakással, de két hét után végre összejött egy vacsi. Egy igen fancy autentikus ujgúr helyen voltunk, ettünk fagyott teve húst, nyers birka saslikot és kemény kenyeret. Leírva borzasztóan hangzik, de frankón finom volt, el se merem képzelni milyen ha mindent előírt ideig főznek! Viszont a végén még egy kis Unicum is asztalra került, lehet emiatt érzem hogy jó volt a vacsi :)

Tegnap meg outdoor órát tartottak a suliban, mert nincs is annál jobb mint 3 órán keresztül tévelyegni Shanghaiban 35 fokban! A célpont amugy egy közeli park volt, ahol fel lettünk osztva 4-es csoportokba, minden csoport kapott kérdéseket amiket a parkban gyanútlanul sántikáló embereknek és reggeli tornájukat végző nyugdíjasoknak kellett feltennünk. Ezek a kérdések olyan kulturális mélységeket szántottak mint pl "hol lehet a közelben vásárolni?" (teszem hozzá már csak a metro kijárat amin keresztül a parkba érkeztünk egy bevásárlóközponton keresztül vezetett) ill. "mit tesz Ön egészségének megóvása érdekében?" - még egyszer mondom, mindezt tai chi-zó parkbéliektől. A feladat gondolom inkább arról szólt hogy merjünk megszólítani vérbeli kínaiakat, nekem viszont melegem volt úgyhogy leszólítottam 3 embert, és ezzel el is volt végezve a feladat. A bunkó-ratio amúgyis meghaladja az országos (de főleg a kunmingi) átlagot, úgyhogy senkinek sem volt kedve többeket is megkérdezni. A maradék két órát egy bambusz erdőben töltöttük ahol kibeszéltük a koreai "fiúkat" (kinek ki tetszik, milyen fiu bandák vannak - asszimilálódok rendesen!).

Csoportunk, mellettem a laoszi padtársam valamint koreai fiúbandarajongó legújabb barinőm

Most tudtam meg én is hogy ebben a pózban illik legugolni ha szoknyában vagy...legalábbis Kínában. Így fotózott minket az egyik tanárom. A mi csoportképünket most nem tudom feltölteni, mert legalább már 2 órája írom ezt a posztot és gyök kettes sebességgel tudok csak képeket feltölteni.

Hogy megkoronázzuk verítékes (szó szerint) munkánkat, elmentünk a lehető legkézenfekvőbb helyre, a park közepén lévő étterembe ahol kantoni kajákat (ún. dianxin-t 点心 ) ettünk, értsd mindennek rák íze volt. Volt rákkal töltött jiaozi, baozi, ráktasi, rákszirom, rák tavaszi tekercs, de még rák zsír is! Ezt magyarként én egyedül voltam képes megenni, hála az eddigi zsírgazdag étekzésnek.

Rákzsír

Ráktasi

Igen jófejek amugy az osztálytársaim, meg kell mondjam fényévekkel szimpatikusabbak mint bármelyik külföldi akivel eddig találkoztam. Kunmingban valahogy nem sikerült összespanolnom a koreaiakkal, itt viszont sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek. Rosszarc thai-jal meg még soha nem találkoztam, ez Shanghaira is igaz. A közös shanghai időjárás gyűlölete pedig mindenkit közelebb hoz.

Ma google street view pontossággal előre megterveztük hogy hova akarunk menni, úgy vágtunk neki a Shanghai Urban Planning Exhibition Centernek. Meg kell mondjam, money well spent volt a kiadott 15 yuan, habár már majdnem a dupláját kiadtuk volna csak egy üres, légkondicionált szobáért. Eddig nagyon szép képeket láttam a múzeumról, úgyhogy hajtott a vágy hogy szétinstagramoljam a helyet. Némi ízelítő:

Shanghai (nameg Kína allgemein) elképesztő gyorsasággal növekszik (pl. meg mernék esküdni hogy múlt héten nem állt még egy épület a házunk mellett...), ezért baromi érdekes volt látni kicsit kívülálló szemmel hogy milyen tervek állnak e mögött. Volt egy hatalmas építészeti makett, de tényleg, k nagy, mégis még mindíg csak Shanghai központját mintázta, mert megtaláltuk a házunkat, de az a leges legszélén volt az egésznek, márpedig mi azért bőven nem város szélén lakunk. Annyira nem, hogy pár napja amikor a légszennyezettség frankón alacsony volt, észrevettem hogy az ablakunkból látni lehet a tv tornyot. Mostantól ez lesz az én személyen szmog mércém - látszik-e vagy sem.

Házunk, a baloldali negyedkörös monstrum

Itt fedeztem fel, ez épp jó idő volt

Este meg színes, érdekes szórakoztatást nyújt!

Sajnos a kiállítás legfelső emelet le volt zárva ami miatt a szívem megszakad mert tudom hogy ezzel hány gyönyörű potenciális instagram highlight veszett oda.... *sigh*

Utána elmentünk egy híres fake dvd helyre, ahol majdnem minden blu-ray (nagy örömünkre - NOT! de most komolyan, mégis hány embert ismertek akinek van blu-ray olvasója?!), és ahol még olyan filmeket is meg lehet venni amiket még ki se jöttek a mozikban. Természetesen irtó szkeptikusak voltunk a "Hercule" film miatt, mivel Európában tudtunkkal még ki se jött, de gondoltuk egyefene, adunk neki egy esélyt. Hát nem hazudtak, valóban az van rajta, csak sajnos egy jó pár évvel ezelőtti Z kategóriás low budget verzió, nem a legújabb The Rock és Palvinbarbarás blockbuster. Lehet azért megnézzük még így is, csak a hecc kedvéért.

Pár napja iszonyatosan tiszta volt az ég, a légszennyezettség szerintem rekord alacsony volt, bármelyik európai várossal felvehette volna a verseny, úgyhogy úgy döntöttünk itt az ideje elmenni a Bundra, este még úgyse látta egyikőnk se. Hát, a jó időjárást sajnos rajtunk kívül még saccolt 26 millió ember érezhette mert dugig tele volt a Bund, félig túristákkal, félig divat és menyasszonyi fotózásokkal. Azért meg kell hagyni, tényleg nagyon gyönyörű volt.

Úgy döntöttünk jövő hét pénteken elmegyünk egy 1-2 órányira fekvő városba, Suzhouba (könyörgöm senki ne ejtse Szucsou-nak!), mert hiányzik azért kicsit a falusi Kína... Ha kimagaslóan jó az idő ez módosulhat Huangshan tervre, de a tanárom azt mondta most nem érdemes menni mert nincs jó idő, a kérdésemre hogy "hát akkor mikor érdemes menni, mikor van jó idő" már nem tudott válaszolni.

Indokolatlanul sok kép következik

Terveink: Dejó akkor majd a hétvégén elmegyünk ide-oda, megnézünk egy csomó fun helyet, bemegyünk egy csomó múzeumba, felkeressük az összes piacot, elmegyünk minden parkba, este megnézzük a táncoló néniket, sétálunk az kis mellék utcákon,  napközben meg könyvesboltról könyvesboltra szállunk néha meg-meg állunk egy tejes teára, este meg megnézzük a Bundot, fantasztikus lesz.

Időjárás: No.

Villogtak a kocsik is hogy mutassák lassan mennek!

Nem elég hogy hatalmas a szmog amit a 200%-os páratartalom tetőz, még néha le is szakad kicsit az ég. Kunmingban habár nem ilyen vészesen, de nyertem egy kis ízelítőt a monszunt illetően: minden nap 25 fokra emelkedett a hőmérséklet (ez eddig nem újdonság) de üdítő hűsítőként élvezhettünk még egy fél órás röpke zivatart is, majdnem minden nap percre pontosan ugyanakkor. Azt hittem ez itt is ilyen lesz, hát nem. Shanghaiban napokig egyre melegszik az idő, addig a pontig ameddig már szinte nem látsz az orrodig egyrészt a szmogtól másrészt mert a szemedbe csorog az izzadtságod, hirtelen annyira elkezd esni az eső hogy én ilyet még nem pipáltam. Mi éppen otthon voltunk amikor elkezdett zuhogni úgyhogy kellemes hűvösből lévezhettük a rohangáló emberek látványát. Ja, az idő amúgy nem hűl le eső után úgyhogy nem érdemes nyitva tartani az ablakot, ez a gigászi szúnyogok, mosquitok, vérszívók, cece legyek, színes legyek amiktől bedagad a lábad miatt se nagyon ajánlatos.

Csak hogy folytassam a természeti jelenéseket Shanghaiban, volt egy igen furcsa földrengés élményünk múlt hét pénteken, amikor megrepedt az ablakunk fölötti fal. Semmit nem éreztünk, csak hallottuk ahogy ropog a fal és utána persze egyből az ugrott be hogy na, ugrott a kaució. Annyira azért jófej a főbérlő hogy amikor mutattuk neki az új faldizájnt egyből mondta hogy tudja ő hogy nem mi vertük jókedvünkből szét a leglehetetlenebb helyen, hanem a festő dolgozott bénán.

Nonfiguratív nyugtató hatású zen repedések

Az időjárás ezenkívül minden nap annyira leszív minket hogy szinte minden nap tolunk egy egy órás sziesztát suli után, különben egyszerűen bealudnék a diploma fölött (ez mondjuk amúgy se egy túl vérpezsdítő téma). Persze biztos ez azért is van mert kevés vizet iszunk, az meg azért van mert még mindig nincs vízadagolónk, kedvünk meg nem nagyon van literenként emelgetni a 18 literes tartályt hogy öntsünk egy kis vizet egy kisebb palackba (most ezt ugy írom mintha én is néha-néha megemeltem volna azt a monstrumot...)

Tegyünk hozzá hogy itt üres a bödön

A tervezettekkel ellentétben amugy egész jó hétvégént kreáltunk magunknak, szombaton elmentünk egy japán boltba ahol minden 10 yuanbe került, én ennek örömére megfeledkeztem magamról és mindenféle ingyom bingyom cuki felesleges dolgot összevásároltam, fülhallgatótartón keresztül japán zászlócskákig, kerámia bögrét, fogkefetartót, daruma figurát, és a legjobb az egészben hogy 100 yuant fizettünk csak. Ahhh imádom az ilyen helyeket! Már előre tudom hogy nagymamaként erre fogok flesselni hogy hogy tudom a legjobban összeválogatni a Penny Market és a Tesco napi ajánlatait, ezért ad ilyen perverz örömöt ha a legolcsóbb cuccok már mintha nekem személyesen előre össze lennének válogatva.

Kerámia fülnélküli (nekem tetszik, JÓ?) bögre tejes teával hmmmmm!

Daruma, japán szerencsehozó figura, áldott legyen a routerünk amin ül!

 Onszen (japán fürdő) zászló, férfi bejárat

Ott pont majdnem elszakadt a fülhallgatóm, büszke vagyok magamra hogy találtam ilyen jó megoldást rá!

Utána meg a hírös neves "fake market"-ra utaztunk, ahol azt kell mondjam kicsit csalódtunk, de azért nem volt rossz élmény. A fake market egy föld alatti óriási területű tipikus piac, gucci táskáktól kezdve beats fülhallgatókig mindent lehet kapni. Lehet a mi hibánk hogy egy sokkal változatosabb, autentikusabb piacra számítottunk, nem pedig ilyen túristákra kihegyezett európai/afrikai stílusú piacra ahol mindenki csak ugyanazt az 5-10 szót ismételgeti angolul ("You want watches? Bags?" - Van órám, van táskám, hagyjál...).

A szombati napot Swen tervezte ezért a vasárnapi program összeállítás rám esett, és Swen volt oly' nagyvonalú hogy felajánlotta, menjünk oda ahova én szeretnék. Nekem a Shanghai Urban Planning Exhibition Center fogta meg a fantáziámat, és mivel Swen kávé-vérszemet kapott és mindenhol keres egy normális filtert hogy ihasson végre "rendes" kávét (nemtom mi baja az én 2in1 Nescafémmal) beterveztem utána egy Starbucks látogatást ami elvileg úgyis közel van a Huaihai parknál és némileg klasszikus kínai kinézete is van.
Aztán a metróban láttam hogy csak 2 megállóra van egy Jingan templom nevű hely, gondoltuk bekukkantunk oda, aztán tovább sétálunk.

A Jingan templom valóban nagyon szép és ápolt - kívülről. Az 50 yuanes belépőt enyhén szólva sokalltuk, és úgy döntöttünk ahelyett hogy megnézzük a sokadig agyon aranyozott, füstolgő, btw renoválás alatti, félig lezártbuddhista templomunkat, inkább lakomázunk belőle 5-ször a menzán.

Cecah

Még valahogy mindig nem szoktuk meg hogy 1-2 megálló a metróval, az nem olyan távolságokat takar mint otthon. Elindultunk a múzeum irányába és ripsz-ropsz másfél óra múlva már ott is voltunk! Közben élvezhettük a négy sávos két szintes shanghai gyorsutak látványát, persze éttermet keresve se találtunk útközben ami mindkettőnk kedvét eléggé erősen befolyásoltai. Valami meglepően finom japán mochi sütivel kihúztuk a Huaihai parkig, de mivel a facebook, wikipedia, twitter stb mellett a google, és emiatt a google maps is be van országszerte tiltve, nem sikerült betöltenem a Starbucks címét (ekkor már rég szkippeltük a múzeum ötletét) úgyhogy céltalanul bolyongtunk tai chizó, sakkozó, táncoló öreg bácsik és nénik közt (kétlem hogy ők tudták volna hol van a Starbucks). Én teljesen kivoltam  hogy miért nem lehet itt egy rendes rizseshusit kapni valamelyik sarkon, úgyhogy durcisan és leverten elindultunk haza. Megfogadtuk hogy legközelebb csak úgy indulunk el otthonról, ha a google maps előre be van töltve, vagy van egy házszám pontosságú címünk és térképünk.

Mochi tasi

Ezt a komisch disney épületet láttuk útközben, fogalmunk nincs mi

Itthon aztán hálisten elkaptuk a sarki wokos bácsit, aki esténként megjelenik a híd alatt egy kis biciklis kocsival, és egy wokkal és gázzal felvértezve kínál 4-féle kaját. Mindegyik isteni finom, gyors, és pénztárca kímélő, a csávóka meg ritka szimpi, kis mosolygós, olyan mint egy nagyranőtt buddha baby. A hozzá hasonló kajáldákból Kunmingban annyi volt mint a gomba, még a síneket is ellepték aztán amikor jött a vonat be kellett húzódniuk. A jelenlegi környékünkön úgy tűnik csak ez az egy van. A mellette álldogáló felesége/kollégája/ismerőse meg valószínűleg a helyi shao kao-os (utcai barbecue), szánalmasan kevés felhozatallal. Meg kell mondjam, nagyon meglepett, hogy ennyire rettentő kevés lehetősége van egy egyetemistának Shanghaiban az evésre. Rengeteg high-class étterem van, nekem viszont a jóarc szomszédbácsik hiányoznak ahol semmi pénzért degeszre eheted magad. Hát ezzel sajnos élnünk kell. Szerencsére van konyhánk, és a napokban szeretnék egy szakács könyvet is venni hogy tovább fejleszthessük a konyha kézségünket.

Shanghai nagyon érdekes hely, és lehet kicsit arra készültem hogy olyan lesz mint Kunming, de egyelőre hozzá kell szoknom hogy nem minden ugyanolyan. Lehet az a baj hogy mindketten elvárásokkal jöttünk a városba, de félreértés ne essék, nem szeretnék panaszkodni, egyszerűen csak látok egy hatalmas potenciális piaclehetőséget amit a mi kerületünkben nem nagyon használnak ki. Röviden: gondolkodom egy lángosos bódé felállításán.

Na és most eszünk spaghettit és megnézzuk a 7:1-es meccset (a döntő döntő gólját (haha) pont elkaptuk a délutáni szundink után :3)